Török beteg végstádiumban

Az eset

Az elbeszélő meséli:

„Egy koppenhágai otthonban dolgozom ápolóként. Az évek alatt sok külföldi páciensünk volt, elsősorban török származásúak.

A betegeink között jelenleg van egy végstádiumban lévő, török származású férfi. Nagyon keveset beszél dánul. A betegsége miatt csak nagyon nehezen képes beszélni.

Amikor a beteg az otthonba érkezett, minden nap térden állva imádkozott, miközben a felesége a széken ülve olvasott mellette. Most már azonban túl gyenge ahhoz, hogy felkeljen az ágyból imádkozni. A feleségét vagy a lányát sosem láttam imádkozni az otthonban. A család Törökországban szeretné majd eltemetni a beteget.

Bár sok más kulturális hátterű betegünk volt már, ez a család több olyan kihívást jelent számunkra, amelyekkel nehezen tudunk megbirkózni.

Először is, a beteg felesége éjjel-nappal a szobában tartózkodik, kivéve amikor kis időre kimegy sétálni. Amint kilép a szobából, a beteg hívni kezdi őt. Ragaszkodik ahhoz, hogy mindent ő tehessen meg a férje számára, kivéve az intim tennivalókat.

Ez azt is jelenti, hogy a feleség minden éjjel a szobában alszik. Amikor lefekszik, leveszi a fátylát (fejkendőjét). Mi az otthonban természetesen gondosan figyeljük a betegeket és éjszaka is rendszeres ellenőrzéseket végzünk, ahogy akkor is, amikor hívnak minket.

Sokként éltük meg, hogy a férfi ápolók és munkatársak éjjel, amíg a feleség a fátyol nélkül aludt, nem léphettek be a páciens szobájába. Ez teljesen váratlanul ért minket.

Az otthon összesen két részlegből áll. Eddig megoldottuk a problémát úgy, hogy megkértünk a másik részlegből egy ápolónőt, hogy éjszaka ellenőrizze a török pácienst. De amikor a páciens rosszabbul lett, több ellátásra lett szükség, és nem mindig van lehetőségünk a másik részlegen dolgozó ápolónőket áthívni.

Másodszor, a betegnek van három Koppenhágában élő lánya, akik minden nap meglátogatják az apjukat az otthonban. A negyedik lányuk, aki Afrikában él, minden nap felhívja a családot.

Az otthonban van egy kis konyha, amit a páciensek hozzátartozói használhatnak. A török páciens lányai minden nap vacsorát főznek ott, így a többi páciens családtagjainak nehéz használni a konyhát. Ők így nekünk panaszkodnak, hogy nem tudják használni a konyhát, mert nem férnek el a török családtól.

A török család azt mondja, természetesen figyelembe veszik a többi család igényeit, “egyszerűen szóljanak nekik”, és megoldják a problémát. A többi család azt mondja, nem merik nyíltan szóvá tenni a problémát a török családnak, mert az úgy tűnhet, mintha ők “rasszisták” lennének.

Harmadszor, az egyik lány, aki orvos, ragaszkodik hozzá, hogy más kivizsgálásokat is végezzenek el az apján és kapjon az apja további kezeléseket is egy másik kórházban. Közben professzionális orvosként tudhatná, hogy azok a kezelések a betegségnek ebben a szakaszában hiábavalóak lennének. Korábban soha nem tapasztaltunk ehhez hasonlót.

Negyedszer, otthonban dolgozó szakemberekként a munkánk részét képezi, hogy beszélgessünk a páciensekkel a halálról és tanácsokat adjunk nekik a témával kapcsolatban. A török páciens esetében a családdal kell beszélnünk, mivel az ő kommunikációs lehetőségei korlátozottak. Elsősorban a feleséggel szándékoztunk beszélni. Ő azonban nagyon fél a haláltól. Azt mondta, soha nem látott még halott embert.

Ezért amikor egy másik páciens meghalt az otthonban, megkérte a rokonait, hadd nézhesse meg a testet, hogy láthassa, hogy néz ki egy halott. Ez persze sokkolta a gyászoló családot, és minket is eléggé meglepett. Soha nem tapasztaltunk még ilyen viselkedést.”

1. A szituációban résztvevők identitása

Az elbeszélő teljes munkaidőben dolgozik az otthonban, már hat éve az a munkahelye. Előtte négy évig nővérként dolgozott egy kórházban, azelőtt pedig hét évig körzeti ápolóként. Eredetileg Svédországban tanult pszichiátriai asszisztensnek.

Az elbeszélő egy svédországi születésű, az egészségügyben sokéves tapasztalattal rendelkező nő. Teljes munkaidőben dolgozik az otthonban. 60 éves, a nyugdíjas férjével él. Három felnőtt fia van, ők mindannyian máshol élnek. Két unokája is van. Humanisztikus, erős egyéniségnek tartja magát. Szereti a természetet és szeret kertészkedni. A természet fontos számára.

Az esetleírásban szereplő török származású család az apa végstádiumú betegsége miatt jelenleg az otthonban tartózkodik. A betegségről nem áll rendelkezésre további információ. Annyit tudunk, hogy a férfi már nem él sokáig, ezért átszállították az otthonba, hogy a családja több időt tölthessen vele. A páciens, a felesége és a lányaik is hívő muszlimok. 40 éve Dániában élnek. Beszélnek dánul, de a páciens a betegsége miatt a nyelvtudása nagy részét elfelejtette.

A török család tagjai:

Az otthonban lévő végstádiumú beteg. Török származású, 78 éves. A betegsége előrehaladottsága és súlyossága miatt nagyon kevéssé beszél dánul. Már nagyon nehezen tud egyedül felkelni az ágyból.

A páciens felesége egy török származású, 65 éves nő. Háztartásvezető, nagyon jól beszél dánul.

Négy 30 és 40 év közötti felnőtt lány. Az elbeszélő nem tudja, hogy ők Dániában vagy pedig Törökországban születtek. A szülők, vagyis a páciens és a felesége azonban körülbelül 40 éve Dániában élnek.

A lányok egyike háztartásvezető.

A másik orvos.

A harmadik laboratóriumi technikus.

A negyedik Afrikában él, de szoros kapcsolatban áll a Dániában élő családdal.

Az esetben szereplő többi egészségügyi alkalmazott:

Az otthon két különböző részlegében dolgozó ápolók és asszisztensek. A személyzet tagjai közt nők és férfiak is vannak.

Az otthonban lévő más betegek családtagjai:

A többi végstádiumban lévő beteg családtagjai. A török családhoz hasonlóan a többi rokon is sok időt tölt a haldokló családtaggal, így ők is élnek a családtagok és más látogatók számára biztosított lehetőségekkel.

2. Kontextus

Az eset – vagy az esetek – egy koppenhágai otthonban történnek.

Az otthonnak egy kétszintes épület ad helyt. Mindkét szint önálló egységként/részlegként működik állandó személyzettel. Azért van két egység, mert így a végstádiumú betegek és a családtagjaik nyugodtabb környezetben lehetnek, kis számú szakember felügyelete alatt.

Az otthon mindkét részlegén található egy lakás, amelyben nappali és konyha is van, ezeket használhatják a betegek családtagjai. Gyakran előfordul, hogy a közeli családtagok és rokonok éjjel-nappal a haldokló családtag mellett vannak. Ez azonban általában csak a betegek utolsó napjaira jellemző.

3. Érzelmi reakció

Az elbeszélőnek jelentős tapasztalata van más országokból származó páciensekkel való munkában, ezért úgy érzi, jól tudja kezelni a kulturális különbségeket. Szereti a török családot és tiszteli, hogy a feleség és a lányai odaadóan gondoskodnak a beteg családtagjukról.

Ugyanakkor meglepi és zavarba hozza, hogy egy valláshoz köthető ruhadarab viselése akadályozza az egészségügyi intézményben szükséges szakmai munka elvégzését.

A kollégáival együtt dilemmába kerül, amikor meg kell találnia a középutat a lányok folyamatos konyhahasználata és a többi család igényei és elvárásai között. Attól is tart, hogy az ő közös konyhahasználatra vonatkozó utasításait az eltérő etnikai-kulturális háttérrel rendelkező lányok diszkriminatív viselkedésként értelmeznék.

Végül, az elbeszélő megdöbben azon, hogy a páciens orvos lánya beleavatkozik az orvosi kezelés folyamatába és még egy kórházzal is egyeztet. Az elbeszélő úgy érzi, hogy a lány nem ismeri el és nem tartja tiszteletben az otthon orvosi személyzetének szaktudását.

4. Reprezentációk, értékek, normák, ötletek, előítélet: a sokkot átélő ember referenciakerete

Érték: az egészségügyi szakma elsőbbséget élvez a vallási preferenciákkal és igényekkel szemben

A nővér végstádiumú betegeken segít, sokszor sürgősségi helyzetben is. A dán egészségügyi rendszerben ez egy magas prioritású munkavégzés, amit nem lehet semmilyen vallási igénnyel vagy elvárással, de sokszor még személyes igényekkel sem akadályozni. A betegek orvosi ellátása az intézményrendszerben dolgozó szakemberek felelőssége. Ez azt is jelenti, hogy az egészségügyben dolgozó szakemberek magas státusszal rendelkeznek, amit a laikusoknak tiszteletben kell tartaniuk.

Bár a dán egészségügyi rendszer és az egészségügyi szakemberek egyre jobban bevonják a gyógyítás folyamatába a pácienseket és a családtagokat is, az orvosi ellátás továbbra is egy szakmai terület. Az otthonban dolgozó szakemberek nagy tapasztalattal rendelkeznek a családokkal való együttműködésben, de a szakmai ellátás ezzel szemben elsőbbséget élvez. A török család a maga módján beleavatkozik az ellátási folyamatba, megkérdőjelezi a hierarchiát.

Először is, az anya majdnem “lefoglalja” a pácienst azáltal, hogy a kezelés kezdetétől fogva éjjel-nappal az otthonban tartózkodik azzal a szándékkal, hogy minél jobban kivegye a részét a férje ellátásából. Ezzel majdnem akadályozza a szakemberek munkáját. Megvizsgál minden ételt (Halal), fogja a férje kezét, tisztán és rendben tartja a szobát.

Másodszor, az egyik lány beleavatkozik az orvosi kezelés folyamatába azzal, hogy kiegészítő kezelést ír elő. Ezzel – az elbeszélő és a kollégái szemében – átlépi a szakember és a laikus közti határvonalat. Számukra a lány mindenekelőtt egy laikus, aki személyes okokból, az apja végstádiumú betegsége miatt látogat el az otthonba. De amikor orvosként kezd viselkedni, összekeveri a két szerepet. Ezt az alkalmazottak nem nézik jó szemmel, mert a lány, ha indirekt módon is, de megkérdőjelezi az ő szakmai kompetenciáikat.

Érték: A szakmai munkában a nemek közötti egyenlőség elsőbbséget élvez a vallási igényekkel és preferenciákkal szemben

Bár a dán egészségügyi rendszerben még mindig létezik egy többé-kevésbé érezhető nemi hierarchia, a nemek szakmai pozíciókhoz való egyenlő hozzáférése hivatalosan és törvényileg is biztosított. Ennélfogva a férfi ápolóknak a kollégák, páciensek és rokonok szemében is az ápolónőkkel egyenlő szerepet kell betölteniük, és a szakképzettségüket tekintve sem lehet köztük különbség.

Napjainkban ezt a legtöbb szakember és laikus elfogadja. Az esetben viszont a feleség azáltal, hogy éjszaka nem engedett be férfi ápolót a szobába, mert nem viselte a fátylát/fejkendőjét, szembement ezzel az elvvel.

Érték: A páciens és a családtagok igényeinek tisztelete súlyos kérdés a szakmai identitásra nézve

A nemek közötti egyenlőség fontossága ellenére a személyzet törekszik arra, hogy tiszteletben tartsa a feleség – és feltehetően a páciens – igényét, amikor éjszaka a férfi ápolókat női ápolókkal helyettesíti. Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a szakmában arra, hogy a betegek és a családjaik igényeinek a lehető legnagyobb mértékben eleget tegyenek. A török család esetében a személyzet dilemmába kerül, mert a család igényeinek teljesítése szembemegy a nemek közötti egyenlőség alapelveinek betartásával, de azzal is, hogy az orvosi ellátás elsőbbséget élvez a vallási gyakorlatokkal szemben.

Érték: A halál abszolút magánügy

Dániában a halált általában magánügynek tekintik, ez alól csak széles körben ismert személyek halála képezhet kivételt. A halál privát helyen következik be, ahol csak családtagoknak, közeli rokonoknak és közeli barátoknak lehetnek. A halál magánügyként való kezelésének része a test is. Ez az intimitás a halott ember tiszteletét is jelzi. De mindez egyfajta rituálénak is helyt adhat, ahol a hozzátartozók – általában csak a legközelebbi családtagok és rokonok – a szerettükkel vannak az utolsó percekben. Dániában legtöbben az otthonukban hunynak el.

A halálhoz köthető nyilvános rituálékra később, a temetési szertartás keretében kerül sor, ott a holttestet az eseményen résztvevők nem láthatják.

A szakmai stáb és az elhunyt páciens hozzátartozóinak szemében a feleség megsértette ezeket a halálhoz köthető rítusokat.

Ezt azzal tette, hogy megkérte a hozzátartozókat, nézhesse meg a holttestet, mert várhatóan az ő életében is ilyen fordulat következik be hamarosan, de még nem volt ilyen tapasztalata. Az ő pragmatikus hozzáállása szembemegy a magánszféra és az elhunyt személy hozzátartozóinak tiszteletével. Erre az esetre az orvosi személyzetet is érzékenyebben reagált.

Érték: A közös használatra szánt létesítmények rendeltetésszerű használata fontosabb, mint az egyéni igények és preferenciák

Gyakran mondják, hogy kulturális különbség van a nyugati individualizmus és a nem nyugati kollektivizmus között. Ennek megfelelően a dánokat általában mind a szavak, mind a tettek területén individualisták tartják. Ugyanakkor viszont ők nagyon fontosnak tartják, hogy mások szükségleteire is odafigyeljenek, különösen olyan esetekben, mikor valamilyen közös létesítmény használatáról van szó. Bár az erre vonatkozó normák az új generációk esetében már nem ugyanúgy működnek, sokan még mindig tiszteletlennek tartják, ha valaki egy ilyen létesítményen nem akar másokkal osztozkodni.

A lányok megszegik ezt a normát azzal, hogy minden nap a közös konyhában főznek és így más családoknak már nem jut ott hely.

Amikor az ápolók közlik velük, hogy más páciensek rokonai nem tudják használni miattuk a konyhát, a török család azt válaszolja, hogy csak szóljanak nekik és nem lesz akadálya annak, hogy ők is főzhessenek.

Az elbeszélő beszámolójából feltételezhető, hogy a török család számára nem jelent gondot, hogy mások számára is helyet biztosítsanak a konyhában. Egyszerűen nem veszik észre, hogy mások is szeretnék használni a konyhát, mert nem jelezték nekik. De a dilemma ott van, hogy ők önmaguktól nem figyelnek más családok igényeire, ha azokat nem jelzik egyértelműen. Így a török család akaratlanul is megszeg egy íratlan kulturális és viselkedési szabályt.

Individualizmus és kollektivizmus a közösen használt helyiségekre vonatkozóan

Az incidens azt tükrözi, hogy az individualizmus és a kollektivizmus normáit nem szabad egyértelműen a nyugati és nem nyugati országok kultúráinak tulajdonítani. Mindkettő megtalálható különböző kultúrákban, de általában azok különböző társadalmi csoportjaiban. A török családban a családi kereteken belül fontos szerepet játszik a kollektivizmus. A dán családokban – és általában a dán társadalomban – a kollektivizmus erősen kapcsolódik a jóléti állam által kínált javakhoz való egyenlő hozzáféréshez. Ami közös, azt meg kell osztani és senki nem “bitorolhatja” azt mások rovására. Vélhetően ez az internalizált koncepció az, amit a többi család és a személyzet ráerőltet (vagy inkább nem mer ráerőltetni) a török családra.

Érték: A kulturális különbségek politikai korrektségen alapuló formális elfogadása fontosabb, mint az egyének közötti párbeszéd

A kommunikáció hiánya a diszkrimináció-mentességet jelentheti

Az elbeszélő szerint a többi család fél attól, hogy ha panaszkodnak arra, hogy a török család minden nap elfoglalja a konyhát, azt ők diszkriminatív viselkedésként értelmezhetik. Ez a “fordított” diszkrimináció más szituációban is megfigyelhető. Az, hogy más etnikai-kulturális háttérrel rendelkező embereket nem kritizálunk – még akkor sem, ha okot adnak rá – azt jelenti, hogy a diszkrimináció jelen van a társadalomban. Nyilvánvaló, hogy mind a személyzet, mind a többi család szeretne elhatárolódni a diszkriminatív viselkedés gyanújától is. Sajnálatos módon ennek az az eredménye, hogy a török család irritálóvá és elszigeteltté válik.

A sokféleség kezelésével, az integrációval és az inklúzióval kapcsolatos viták során sokan vonakodnak attól, hogy más etnikai háttérrel rendelkező személyeket konkrét kérdésekben kritizáljanak. A konyhahasználat körül kialakult probléma is ezt tükrözi.

Összességében a konyhához való egyenlő hozzáférés igénye azon az értéken alapul, hogy más etnikai és kulturális hátterű embereket nem szabad kritizálni – és ez végül elkülönülést és irritációt eredményez.

Nagyon fontos, hogy a rasszizmus vádja ne merüljön fel.

5. Milyen kép rajzolódik ki a 4. pontban leírtak elemzéséből a másik csoport számára (semleges, kissé negatív, nagyon negatív, "stigmatizált", pozitív, nagyon pozitív, valós, irreális stb.)?

A nővér és az otthon többi dolgozója állításuk szerint szeretik a török családot. Nagyon kedvesnek, udvariasnak és alázatosnak tartják őket. Az elbeszélő tiszteli a család gondoskodó hozzáállását. Valójában megpróbál egyezségre jutni a nevükben a többi családdal a konyha használatát illetően.

A kollégáival együtt igyekszik parktikus megoldást találni a problémákra, ahogy arra is, hogy éjjel csak női ápolók mehessenek be a szobába – ez így egy kompromisszumos megoldás a vallási és a szakmai igények között. De az elbeszélőt még így is sokként éri, hogy egy vallási szimbólum akadályozza az orvosi ellátást. Ez számára nem fenntartható helyzet.

A pozitív érzések ellenére az elbeszélőt nem csak meglepi, de sérti is, hogy az egyik családtag – az orvos – szembemegy az otthon ápolóival azáltal, hogy aletrnatív kezelési módot keres a végstádiumban lévő apja számára.

A róluk kialakult kép így ellentmondó és ambivalens.

6. Reprezentációk, értékek, normák, előítéletek: A sokkot kiváltó/a sokkot az elbeszélőben kiváltó személy vagy csoport referenciakerete

Törökországban a különböző generációk szoros kapcsolatban állnak egymással. A felnőtt gyerekeknek gondoskodniuk kell a szüleikről és tisztelniük kell az idősebb generációt.

A férfi, az apa a családfő. Bár a reformok időközben több tekintetben megváltoztatták a nők társadalomban betöltött szerepét, a legtöbb nő még távolról sem tapasztalja meg azt az egyenlőséget, amit a dán nők.

A török család nőtagjai hajlandóak mindent megtenni a beteg férj/apa gondozása és segítése érdekében. Egyik lány az orvosi szaktudását is használja arra, hogy megfeleljen ennek az elvárásnak, még akkor is, ha így “össze kell kevernie” a személyes identitását a szakmai hivatásával. A valóságban dán egészségügyben dolgozó szakemberként sem állt helyt azzal, hogy másik kórházba küldte a pácienst további kivizsgálásra és kezelésre, hiszen tudta, hogy a végstádiumban lévő apjának ezek már nem segítenének.

Az ő cselekedete dilemmára utal a hivatásához köthető értékek és a családban betöltött szerepe között. Az utóbbi a török származására és a dán családok által képviselt hagyományos értékekre vezethető vissza.

Összességében a család nőtagjai fontosabbnak tartják a kultúrájukon alapuló hagyományos értékeket és normákat annak ellenére, hogy feltételezhetően tisztában vannak a dán egészségügyi rendszer szabályaival és gyakorlataival is.

Nyelvi vagy fogalmi akadályok nem állnak fenn az esetükben. A lányok oktatását a család kiemelten fontosnak tartotta. Azonban a férj/apa kommunikációs készségeinek a hiánya komoly akadályt képezhet. Lehetséges, hogy ő jobban kötődik hagyományos nemi szerepekhez, mint a felesége vagy a lányai.

A család a különböző, valláshoz, nemekhez és a társadalomhoz köthető kulturális értékek és normák között őrlődik. Amikor a halál kopogtat az ajtón, a hagyományosabb kulturális értékek felé fordulnak, hogy ezáltal a lehető legjobban kiszolgálják a haldokló férj/apa igényeit.

7. Rávilágít az eset bármilyen problémára a szakmai gyakorlattal vagy a kulturális különbségek tiszteletben tartásával kapcsolatban?

A vallási hiedelmekhez, értékekhez és gyakorlatokhoz való ragaszkodás sok esetben zavarhatja a nyugati orvostudományban zajló folyamatok működését.

Az eset rávilágít arra, hogy sokszor van lehetőség köztes megoldások, kompromisszumok keresésére. Ugyanakkor viszont azokat a helyzeteket is kezelni kell, ahol ezek a köztes megoldások a páciens állapotának súlyossága miatt nem lehetségesek. Ilyen esetben a páciensek, rokonok és az egészségügyi szakemberek közti interkulturális kommunikáció és kölcsönös megértés egy másik fajtáját kell alkalmazni.