A projekt részeként minden partnerszervezet három egészségügyi dolgozónak teszi lehetove a betekintest a fejleszto munkaba. A szakmai tapasztalatszerzes harom lepesben valosul meg. Az elso kozos kepzesre Olaszországban, Palermoban kerult sor 2017 júniusában. A kovetkezo Dániában lesz, 2018 januárjában, majd Magyarországon 2018 júliusában. Ezeken az eseményeken a résztvevőknek lehetőségük nyilik új módszerek tanulására, tapasztalatok megosztására más országokban dolgozó kollégákkal, ezenkívül megismerkedhetnek az egészségügyben tapasztalható diverzitásmenedzsment és az interkulturális kommunikáció kihívásaival.
A Healthy Diversity kurzus a projekt egyik terméke. A képzés öt modulból állt. Ezek erintik a Healthy Diversity módszertanát, a tapasztalati készségek fejlesztését az interkulturális csapatban való munkában, a diverzitásmenedzsment készségeinek fejlesztését az egészségügyi intézményekben és a páciensekkel való munkában. A Palermoban lezajlott elso ilyen kepzesen a résztvevőknek ezen kívül lehetőségük volt jobban megérteni a sztereotípiák-, valamint a nemzeti törvényalkotás es a társadalmi/szervezeti kultúrák jelentőségét az orvosi praxisokban, valamint fejleszthették az interkulturális készségeiket új módszerek tanulásan keresztul csapatmunkában.
A palermói képzés során a résztvevők betekinthettek az olasz partner, a CESIE által választott jó gyakorlatokba is. Az egyik ilyen gyakorlat egy etnopszichológiai tanácsadás a Paolo Giaccone kórházban, a Migrantes Alapítvány (Caritas) és a Centro Astalli klinika finanszírozasaban. Az utóbbi az olaszországi jezsuita menekültügyi szolgálat hálózatának részét képező önkéntes szervezet, amely széleskörű, ingyenes szolgáltatásokat (pl. reggelit, zuhanyzási lehetőséget, ruhákat, egészségügyi ellátást, jogi segítségnyújtást) nyújt migrációs háttérrel rendelkező emberek számára. A Centro Astalli egy olyan jó gyakorlatot fejlesztett ki, amelynek keretében az embereknek lehetőségük van a központtal való első találkozás soran személyes informácioikat (tapasztalatokat, ambíciókat, problémákat) írásos formában megosztani. Az így létrejött profilokat rendszeresen frissítik. Ezek aztán a konzultációk alatt végig az orvosok és ügyvédek rendelkezésére állnak.
Mindkét fenti esetben megjelenik a páciensek élettapasztalataira és személyes hátterére való figyelem, akár pszichológiai és antropológiai szemszögből, akár orvosokkal és szociális munkásokkal való folyamatos párbeszéd formájában. Ez megerositi a Healthy Diversity projekt megkozelitesenek szükségességét az eltérő kulturális háttérrel rendelkező páciensek jobb megértése és támogatása érdekében.
Előretekintés
Azon kívül, hogy kellemes és tartalmas időt töltöttünk Palermóban, a képzés a Healthy Diversity projekt egyik kulcsmomentuma volt. Sor került az első vegyes (mobilitast es on line tanulast integralo) treningre, valamint a különböző üléseken a partnerek közvetlenül az egészségügyi szakemberektől kaphattak visszajelzést azokkal az anyagokkal kapcsolatban, amelyek majd a Healthy Diversity online kurzus részét képezik. Az online kurzus célja a projekt összes termékének elérhetővé tétele, valamint az egészségügyi szakemberek és más érintett csoportok önképzésének elősegítése.