Miért nem működik az antiretrovirális terápia az afrikai kontinensen, ahol az ilyen kezelések alapvető fontosságúak lennének? (FR)

Írta: Aurélie Benoit

Kivonatolt cikk: “Les antirétroviraux en Afrique: de la culture dans une économie mondialisée” (Antiretrovirális kezelések Afrikában: a kultúra találkozása a globalizált gazdasággal), írta: Alice Desclaux, megjelent: Anthropologie et Sociétés, 27. évfolyam, 2. szám, 2003, 41-58. oldal

http://id.erudit.org/iderudit/007445ar

Bevezetés

A „Les antirétroviraux en Afrique: de la culture dans une économie mondialisée” („Antiretrovirális kezelések Afrikában: a kultúra találkozása a globalizált gazdasággal”) című cikk az antiretrovirális terápia helyzetével foglalkozik Afrikában. Ezek a kezelések nem annyira hatásosak ott, mint Európában vagy Észak-Amerikában annak ellenére, hogy alapvető fontosságúak a szexuális úton terjedő betegségek elleni küzdelemben azon a kontinensen. Hatástalanságuk a jelek szerint annak az eredménye, hogy a „helyi gyógyszerhasználat nem követi a nemzetközi ajánlásokat”. Ezért fel kell tennünk a kérdést, hogy miért használják a gyógyszereket „helytelen” módon.

Miért nem élnek az elérhető kezelésekkel? A megtévesztő kulturális okok

Mindenek előtt Alice Desclaux emlékeztet arra, hogy ezt a sikertelenséget általában „kulturalista” nézetekkel magyarázzák. A szexuális úton terjedő betegségekhez és ezeknek a kezeléséhez olyan kulturális konstrukciók kötődnek, amiket a gyógyszerhasználattal foglalkozó antropológusok széles körben vizsgálnak. Viszont itt a szerző azonnal szembehelyezkedik a kulturális magyarázattal, különösen akkor, amikor a gyógykezelés betartásáról van szó, más szóval amikor „a páciens viselkedése megfelel az ajánlott terápiának”, „betartja az utókezelést, a higiéniai és étkezési szabályokat csakúgy, mint a gyógykezelést”. Az antiretrovirális gyógyszereket csak akkor nyilváníthatják hatásosnak az egészségügyi szakemberek, ha betartatásuk meghaladja a 90%-ot. Az Európában és Észak-Amerikában feltárt okok mellett ezekben az országokban leggyakrabban gazdasági tényezők vagy az egészségügyi rendszer nem megfelelő működéséből fakadó okok hiúsítják meg a betartatást, például ha az orvos nem jelenik meg a havi kontrollon. Egy másik, 2001-ben írt cikkében, melynek címe « L’observance en Afrique: « question de culture ou vieux problème » de santé publique ? » („Gyógykezelések betartása Afrikában: kulturális tényező vagy régi közegészségügyi probléma?”), a szerző kijelenti, hogy a kultúrához kapcsolódó kérdések igenis léteznek (ez az állítás nem feltétlenül mond ellent az itt kivonatolt cikknek, melyben kevésbé egyértelműen mondja ezt ki), de ebben a bizonyos esetben úgy gondolja, hogy az ilyen fajta magyarázatok más nagyon is lehetséges okok elfedését eredményezik.

Fizikális vagy gazdasági okok adhatnak valószínűbb magyarázatot 

Az okok, melyeket említ, fizikálisak. Az antiretrovirális terápiák ugyanis megszüntetik a páciens tüneteit, tehát a beteget gyógyultnak tekintik és a környezete egyfajta hálaajándékot vár azokért az áldozatokért cserébe, melyeket ők hoztak gyógyulásának támogatása alatt. Ez egy érdekes gondolat mivel a szolidaritás egy másfajta megközelítését mutatja, ami az „adok-kapok” elvén alapszik.

Alice Desclaux ezután a gazdasági szempontot fejti ki, vagyis az antiretrovirális terápiához való ingyenes hozzáférés hiányát. „Gyermekek, egészségügyi szakemberek és korábban klinikai vizsgálatokban résztvevő páciensek” számára valóban ingyenes a hozzáférés. Hasonlóképpen szinte minden afrikai országban „a HIV-vel élő emberek egyesületeinek tagjai, valamint a gyermeket eltartó özvegyek támogatásban részesültek, melyek részben vagy egészen fedezik a terápia költségeit”. Egyfajta kategorizálás létezik tehát, amely hierarchiát állít fel a betegek között (csakúgy, mint kivételeket a kategóriák alól országtól függően). A szerző felveti az emberi életnek tulajdonított érték kérdését. A többiek esetében az ár meghaladhatja a 100 dollárt havonta, egy olyan régióban, ahol legalább minden harmadik ember kevesebb, mint egy dollárt keres naponta.

A külföldi gyógykezelés egy alternatívája: a neo-tradicionális gyógyszer

Ebből következően „neo-tradicionális” terápiákat fejlesztenek ki azért, hogy növeljék a hozzáférhetőséget. De ezek az alternatív gyógyszerek végső soron ugyanannyiba kerülnek, mint azok a klasszikus antiretrovirális készítmények, amelyek helyettesítésére hivatottak. Ennek az új piacnak a felbukkanása annak köszönhető, hogy az afrikai egészségügyi szakemberek hasznot húznak abból az „űrből, melyet a nyugati orvoslás hagyott maga után, és amit nemrégiben hozott létre az antiretrovirális gyógyszerek társadalmi konstrukciója”. Tulajdonképpen ezzel el is érkeztünk a cikk lényegéhez: a „neo-tradicionális” jelzővel illetett gyógyszerek ellentmondásosságához. Elvileg a hagyományos gyógyászatból erednek, ennek ellenére „üzleti vállalkozók” legitimizálják őket tudományosabb, „nyugati” érvekre támaszkodva. Ez egyfajta védekező stratégiaként alakult ki idegen értékek alapján.

A gyógyszer, mint jelentőséggel bíró tárgy 

A szerző elmagyarázza, hogy ezt a rést a „hozzáférés kettős hiánya és az identitás-jelentés” hozta létre. A gyógyszer nem semleges tárgy; a klasszikus antiretrovirális készítmények a fejlett országokból érkeznek és jelentéssel bírnak. A „neo-tradicionális” gyógyszerek kifejlesztése eszköz egy jelentéssel bíró tárgy visszakövetelésére.

Összefoglalás: A neo-tradicionális kezelés mint egy idegen tárgy visszahonosításának eszköze  

Mindezek mellett az antiretrovirális terápiával szembeni magatartást gazdasági kontextusában is meg kell értenünk, amelyet hatalmi harcok jellemeznek. Az antiretrovirális gyógyszerek használata egyfajta ellenállási stratégia, válasz a globalizációra és az annak következtében kialakult egyenlőtlenségekre azáltal, hogy a gyógyszereket szimbolikus tárgyként újra helyivé teszik. A gyógyszereknek valójában nagyon komoly jelentésük van, úgy gazdaságilag (a hozzáférés miatt kialakult kategorizálásból eredően), mint társadalmilag (a vállalkozók számára, akik saját stratégiájukban használják őket).

Ezek az antiretrovirális gyógyszerek továbbá elősegítik a nyugati gyógyászat és az újonnan kialakult, úgynevezett „neo-tradicionális” kezelések legitimitását, mivel a helyieknek sok előnye származik ezekből: például jobban hozzáférhető a gyógyászati ellátás; hatásosságuk nagyon hasonló a tudományos módszerekéhez; szimbolikus jelentésük pedig eszközzé válhat az afrikai identitás megőrzése érdekében.

A szerző nem jelenti ki egyértelműen, hogy problémát jelent-e a gyógyászat ilyen fajta alkalmazása, mindössze rávilágít a gyógyszeres kezelés szimbolikus jelentőségére, illetve arra, hogy ezek használata mennyiben befolyásolja egy új „egészségügyi földrajz” kialakulását, valamint hogyan szemlélteti a társadalmi dinamikákat.