Hozz nekem egy nőt

Az eset

Egy hajléktalan, amputált lábú beteg. A kórházi tartózkodása alatt folyamatosan edzett, erősítő gyakorlatokat végzett. Egy nap a kerekesszékével a kolleganőm elé állt és azt mondta neki: Évike, szerezzen nekem egy nőt. Meg akarom erőszakolni!

1. A szituációban résztvevők identitása

Az ápolónő

A negyvenes éveiben jár, egy hajléktalan emberek számára fenntartott kórházban dolgozik.

Három éve dolgozik ott.

Férjezett, van egy lánya.

A középosztályhoz tartozik.

A bátyja és a szülei is orvosok.

A hajléktalan férfi

A harmincas éveiben jár.

Nem tudunk semmit a múltjáról vagy a társadalmi hátteréről.

Nemrég amputálták a lábát.

Valószínűleg régóta hajléktalan, az utcán alszik.

A szereplőket semmi nem köti össze azon kívül, hogy mindketten a társadalom többségétől eltérően tapasztalják meg a hajléktalanságot, és ezért mindketten marginalizáltnak érzik magukat.

2. Kontextus

Az elbeszélő nővér nem ismeri közelről a beteget, ritkán érintkezik vele, de megfigyeli, hogy az amputált lába ellenére a beteg igyekszik jó fizikai kondícióban tartani magát, rendszeresen végez tornagyakorlatokat (eredetileg más okból ment kórházba).

A nővér, akihez a páciens szól, az egyedüli, aki folyamatosan gondját viseli, ezért ők közelebbről ismerik egymást. Nem tudjuk, hogy a nővér hogyan reagált érzelmileg, az elbeszélő nem kérdezte meg.

A hajléktalanokról alkotott közvélemény egyre rosszabb, több önkormányzat hozott már rendeletet ellenük.

3. Érzelmi reakció

Az elbeszélő ledöbbent, undorodott és erkölcsileg lázadt, hirtelen “utálta” a beteget, mert ez a kijelentés nyílt tiszteletlenség volt nem csak általában a nőkkel szemben, hanem azokkal a nőkkel szemben is, akik ott voltak és hallották, mit is mondott. A “megerőszakolás” szó sérelmet és agressziót vált ki. Az ápolónő egyszerre érzett félelmet és dühöt. Csalódottsága csak fokozódott azáltal, hogy eredetileg valamennyire kedvelte a férfit. Nem értette, hogy egy ilyen igényt hogy lehet komolyan szóvá tenni egy egészségügyi szakembernek. Feltette magának a kérdést, hogy vajon provokál-e, szándékosan gúnyolódik-e rajtuk a páciens.

4. Reprezentációk, értékek, normák, ötletek, előítélet: a sokkot átélő ember referenciakerete

Az elbeszélő egy tapasztalt nővér, aki sok mindent látott már a hajléktalanok kórházában. Szerinte nagy empátiával rendelkezik a páciensek irányába, ez a hozzáállás pedig nagyon ellentétes azzal, amit a környezetében tapasztal.

Gyakran úgy érzi, hogy a közvélemény könnyen elítéli a hajléktalanokat és azokat is, akik velük foglalkoznak (szociális munkásokat, egészségügyi dolgozókat). Tudja, hogy alacsony státuszú beosztásban dolgozik, de nem bánja, mert egy úgynevezett ellenzéki álláspontnak tartja ezt a munkavégzését.

Az, hogy “utálnia” kell a páciensét, komoly veszélyt jelent számára: árulásnak érzi, megkérdőjelezi azt az etikai álláspontot, amelyhez a munkahelyén és azon kívül is ragaszkodik: hogy mindig meg kell védeni a hajléktalanokat.

Számára a szexuális együttlét csak szerelmi kapcsolatban elfogadható. Elítéli a férfiakat, akik prostituáltakhoz mennek, és magukat a prostituáltakat is. Hisz a párkapcsolati egyenlőségben, abban, hogy a szex kölcsönös beleegyezésen alapul, ezenkívül küzd a nemi alapú erőszak ellen, amelyet – szerinte – a politikusok nem kezelnek kellő komolysággal.

Elképzelése szerint az ápoló egyben segítő is. Ő is segített már a betegeinek kisebb személyes ügyekben, de soha nem szembesült ilyen nyílt szexista követeléssel. Nem tudta eldönteni, hogy a férfi szándékosan provokálja-e őt és a kolléganőjét. Úgy érezte, hogy a páciens nyíltan és tudatosan lebecsülte őket, mint szakembereket és mint nőket is.

5. Milyen kép rajzolódik ki a 4. pontban leírtak elemzéséből a másik csoport számára (semleges, kissé negatív, nagyon negatív, "stigmatizált", pozitív, nagyon pozitív, valós, irreális stb.)?

Nagyon negatív: úgy érzi, hogy hirtelen az összes hajléktalanokkal szembeni előítélet beigazolódott. Nem tud empatikus lenni a férfival.

6. Reprezentációk, értékek, normák, előítéletek: A sokkot kiváltó/a sokkot az elbeszélőben kiváltó személy vagy csoport referenciakerete

A páciens egy viszonylag fiatal férfi, aki elveszítette az egyik végtagját és azon igyekszik, hogy továbbra is férfiként tekinthessen magára. Sok éve él a társadalom peremén, valószínűleg nem sokat tanult az érzelmi kapcsolatokról. Számára a szex minden bizonnyal egy fizikai szükséglet, amelyet nőknek kell kielégíteni. Elképzelhető, hogy korábban prostituáltakhoz járt, vagy olyan nőkkel teremtett kapcsolatot, akiknek a szex szintén nem volt más, mint egy fizikai szükséglet.

A szóbeli erőszak nem azt jelenti, hogy korábban folyamodott már agresszióhoz nőkkel szemben, de azt sem, hogy nem. Lehet, hogy az „erőszak” szóval egyszerűen csak az egyoldalú szexuális közösülésre utal, arra, amelyre szerinte a jelenlegi állapotában (hajléktalanként és mozgáskorlátozottként) jogosult.

Az ápolók az ő számára a segítő személyzetet jelentik, akik gondoskodnak a fizikai jólétéről. A szexuális kapcsolat a fizikai igényekhez tartozik, így azt hiszi, ebben is segítséget kaphat.

7. Rávilágít az eset bármilyen problémára a szakmai gyakorlattal vagy a kulturális különbségek tiszteletben tartásával kapcsolatban?

A marginalizált státuszban lévő páciensekkel foglalkozó intézmények igyekeznek a különböző kompetenciákat egymástól elhatárolni: külön kezelik az orvosi segítségnyújtást és külön a szociális szükségleteket. Bár ez önmagában érthető, ezeknél a betegeknél mégsem válik be, mert az ő társadalmi sebezhetőségük és a rossz egészségi állapotuk sokszor összefügg egymással. Az orvosi személyzet kompetenciáinak az elhatárolására való törekvés helyett sokkal hasznosabb lenne a csapatmunkára koncentrálni. Fontos lenne, hogy szociális munkások és a pszichológusok együttműködjenek a páciensekkel és az egészségügyi személyzettel.

A marginalizált közösséggel dolgozó személyzet gyakran maga is marginalizáltnak érzi magát. Nagy szükség lenne a munkájuk elismerésére, az anyagi támogatásukra és a rendszeres felügyelet biztosítására.