Arab család kisfiúval

Az eset

Hozok egy arab nőt sürgősségire hasi fájdalmakkal. Hívok egy női orvost és egy nővért, mert úgy tudjuk, hogy az arab nőket nem vizsgálhatja férfi orvos. De még így sem tudom meggyőzni a férjet, hogy maradjon kint a kisfiával, amíg a vizsgálat folyik. A kisfiú olyan három éves lehet.  Mindketten végig bent maradtak a vizsgálóban. A kisfiú futkározni kezdett a helységben. Az anya meg sem próbálta leállítani. Arra kértük, hogy próbálja meg felvenni, egy helyben tartani.  Ha már bejött, legalább ne hátráltassa a munkánkat.  Az anya mondott valamit a gyereknek, de minden eredmény nélkül.  Próbáltuk az apát jobb belátásra téríteni. Elmondtuk neki, hogy a gyereket traumatizálhatja, hogy azt látja, az anyját egy tűvel szurkáljuk, és hogy bajt okozhat, ha véletlenül meglöki a tűt. A féri úgy tett, mint aki semmit nem hall. Hívhattuk volna a biztonságiakat, de az valószínűleg sokáig tartott volna, és mivel odakint még sokan várakoztak, nem akartunk jelenetet. Egyszerűen szerettünk volna túlesni rajta, de a helyzet nagyon nehéz volt számunka.  Visszautasíthattuk volna a kezelést, vagy legalábbis úgy tehettünk volna, mintha. Megfenyegethettük volna őket,hogy nem adunk fájdalomcsillapítót, amíg nem hajlandók legalább egy kis kompromisszumra, de valahogy nem volt hozzá erőnk, hogy eljátsszuk ezt a játékot.  Csak az az egyet akartuk, hogy legyen vége!

1. A szituációban résztvevők identitása

A mentős

A negyvenes éveiben járó nő.

Hosszú távú munkatapasztalattal rendelkezik.

Az alsó középosztályhoz tartozik.

Végzettsége: középiskola.

Egy vidéki városban született, nemrég költözött Budapestre a férjével és a három gyerekével.

Anyanyelve: magyar.

Angolul alapfokon beszél.

A páciens férje

A harmincas éveiben járó férfi.

“Arab”= iráni (sic), a valóságban perzsa.

(Lehet, hogy több részletet is elárult, de ezeket nem jegyezték fel.)

“Jól öltözött”.

Arabul beszél, angolul csak keveset.

Ez egy tiszta szakmai szituáció: egy járóbeteg-vizsgálat. A páciens személyisége semmilyen szerepet nem játszik, csak mint páciens van jelen. Neki és a férjének mindössze egy azonosítható jellemzőjük van: a másságuk (arabok).

A pillanatnyi szerepüket kivéve (egészségügyi dolgozó és a páciens hozzátartozója) nem sok közös jellemzője van a mentősnek és a páciens férjének.

2. Kontextus

Az eset egy vizsgálóban történik – ez az egészségügyi szakemberek számára jól ismert és megszokott, míg a páciens és a férje számára ellenséges és fenyegető környezet. A páciens ül, a férj áll (nincs több szék). A teremben egy orvosnő, egy nővér, a mentősnő és a család tartózkodik.

3. Érzelmi reakció

Düh, ingerültség, “milyen neveletlen” – gondolja – “zavarják a kezelést”. Ez tiszteletlenség a személyzettel szemben, akik úgy érzik, nem urai a helyzetnek. Felháborodás: megoldás nincs, “csak fejezzük be”.

4. Reprezentációk, értékek, normák, ötletek, előítélet: a sokkot átélő ember referenciakerete

– Vizsgálat (és kezelés): egy speciális helyiségben, a vizsgálóban zajlik. Itt csak az orvosi személyzet és a páciensek tartózkodhatnak. Gyerekek számára különösen nem ajánlott ez a hely. Rendkívül professzionális, pontosságot és nyugodt körülményeket igénylő munka zajlik itt. A vizsgálat (és a kezelés) a beteg magánügye, másnak nincs köze hozzá.

– Páciensek: a társadalmi identitásuk lényegtelen, ugyanezért a nemük sem számít, ahogy az orvos neme sem.

– Arab kultúrák: elnyomóak a nőkkel szemben, megfosztják őket a szabadságuktól. A férfi jelenléte ezt az elnyomást jelképezi.

– A gyerekkel kapcsolatos reakció hiánya: provokációként, az arroganciája kifejeződéseként, a szakemberek iránti tisztelet hiányaként értelmezhető.

– A gyerek: nyűg, akadály.

5. Milyen kép rajzolódik ki a 4. pontban leírtak elemzéséből a másik csoport számára (semleges, kissé negatív, nagyon negatív, "stigmatizált", pozitív, nagyon pozitív, valós, irreális stb.)?

Negatív, úgy, hogy az identitásáról nem sokat lehet tudni.

6. Reprezentációk, értékek, normák, előítéletek: A sokkot kiváltó/a sokkot az elbeszélőben kiváltó személy vagy csoport referenciakerete

– A család: egy alapvető társadalmi egység, a feleséget nem lehet egyedül hagyni egy stresszes szituációban, ez gyávaságot, a támogatás megtagadását jelentené.

– A gyerek jelenléte nem szükségszerű, de senki nem tudna vigyázni rá. Az ő jelenléte ugyanakkor elfogadható, mert a betegség ugyanúgy, mint a születés és a halál, az élet részét képezi, a család gyerekei pedig ugyanúgy részesei ezeknek az eseményeknek, mint a felnőttek.

– A szituáció: a férjet megkérik, hogy figyeljen a gyerekre, hogy az ne lökdösődjön a nő körül. A férj nem érti, hogy a személyzet miért nem bízik benne.

– Az előítéletek gyanúja: egyre idegesebb, egyre ellenségesebbnek érzi a légkört. Azt gyanítja az ellenségességet külföldi mivoltuk váltja ki.

7. Rávilágít az eset bármilyen problémára a szakmai gyakorlattal vagy a kulturális különbségek tiszteletben tartásával kapcsolatban?

1) Az orvosi személyzet felkészültnek érzi magát a “másság” kezelésére: készen állnak a keleti országból származó női pácienssel való bánásmódra, de további nehézségekre nem számítanak. Jó, ha bizonyos kulturális mintákat szem előtt tartanak, de ez nem mentesíti őket az újfajta értelmezés és így a másfajta cselekvés alól.

2) Ha az emberek fenyegetettséget éreznek, sokkal kevésbé képesek megtalálni a megoldást. A professzionalizmus azt is jelenti, hogy a személyiség kevésbé fontos a konfliktus kezelésében.

3) Nem baj, ha zavarban vannak.

4) Ellenőrizni kell, hogy a külföldi személy tényleg érti-e az elhangzottakat.

5) Néhány szabályt át lehet hágni annak érdekében, hogy megoldjanak egy ismeretlen tényezőkkel teli konfliktust.

Azokat a szabályokat, amelyeket nem lehet megszegni, egyértelműen kell kommunikálni.