Egy nő kötelessége

Az eset

Kórház Debrecenben, újszülött osztály. Vizit egy fiatal gyakorló orvosnő társaságában.  Belépünk egy egy-ágyas szobába, ahol egy fiatal roma anyuka, aki éppen most szült (csupán néhány órája) az ágyon szeretkezik a partnerével. Becsuktuk magunk után az ajtót és folytattuk a vizitet. Később az ügyeletes orvosnő megkérdezte a nőt, hogy tehetett ilyet. A válasz megdöbbentően egyszerű volt: „mert ő az emberem és hiányzott neki.” A válasz jobban megrázott, mint maga a jelenet.

1. A szituációban résztvevők identitása

A nővér a harmincas éveiben jár, férjezett, van egy gyereke.

A középosztályhoz tartozik, magyar anyanyelvű.

Iskolai végzettsége: középiskola. Nyolc éve dolgozik nővérként.

Budapesten született, a III. kerületben él.

A páciens egy harmincas éveiben járó nő.

Roma kisebbséghez tartozik.

Magyar állampolgár, de nem tudjuk, hogy az anyanyelve a magyar-e.

Van egy partnere, de nem tudjuk, hogy házasok-e.

Vélhetően nem rendelkezik magas iskolai végzettséggel és állandó munkája sincs.

Feltételezhetően az alsó középosztályhoz tartozik, de van elég pénze egy VIP szoba kifizetéséhez.

Nem tudjuk, hogy a férjének mi a munkája.

Budapesten él a VIII. kerületben.

Mindketten nők, hasonló korúak, mindketten szültek már – ez akár közelebb is hozhatja őket egymáshoz, de a szüléshez kapcsolódó elképzeléseik annyira eltérőek, hogy a hasonló élettapasztalatok sokkal inkább akadályozzák, mintsem elősegítik a kölcsönös megértést. A nővér a többségi társadalom normái szerint él, amelyek általánosságban negatív képet alkotnak a romákról. Ők – másokkal egyetemben – a civilizáció egy alacsonyabb szintjét képviselik. A történetben a nővér a szakember, a pozíciójából adódóan meg tudja határozni a “másik” normáit. A két szereplőt nem csupán nem köti össze szinte semmi, de a köztük lévő kapcsolat hierarchikus is.

2. Kontextus

Az eset az újszülött osztály egyik kórtermében történik. Komplex intézményi rendszer működik a kórházban, a betegek jönnek és mennek, és amíg ott tartózkodnak, alkalmazkodniuk kell az átmeneti helyzetekhez, az előírt és implicit normákhoz. A roma anyának azonban VIP szobája van, ami azt jelenti, hogy abban csak egy ágy van (ennek költségét a család állta). A kórházi tartózkodása alatt ez az ő privát szférája. Az alkalmazott az ajtóban szembesül a szituációval, majd gyorsan vissza is lép.

3. Érzelmi reakció

Először a nő megdöbben, zavarba jön, nem csak a maga, hanem az egész személyzet nevében. Egészségügyi dolgozóként veszélyesnek és károsnak tartja a helyzetet az anya számára, de közbelépni szégyell (ahogy mások is). Kénytelenek szakemberekként meghátrálni. A nővér sajnálja és egyben megveti az anyát, a férjre pedig dühös, mert barbárnak és önzőnek tartja. A nő megalázkodása még inkább sokkolta, mint maga az eset.

4. Reprezentációk, értékek, normák, ötletek, előítélet: a sokkot átélő ember referenciakerete

– Szülés: orvosi eljárás, amely egészségügyi kockázatot jelent az anya számára, ezért őt úgy kezelik, mint egy olyan pácienst, akinek fizikai és lelki nyugalomra van szüksége.

– Fájdalom: a szülés elkerülhetetlen, de rendkívül kellemetlen velejárója, amelyet enyhíteni kell, amennyire csak lehet.

– Szexuális kapcsolat: a fenti okokból kifolyólag elképzelhetetlen szülés után, még otthon is.

– Fizikai tér: a kórház nem a páciensek intim szférája, ezért bizonyos viselkedést, mint például a szexuális együttlétet ott nem tolerálják.

– Nemi szerepek és szex: a szexuális kapcsolatoknak a partnerek közötti egyenlő viszonyon és a kölcsönös egyetértésen kell alapulniuk.

– Szakmai szerepek: a kórházban zajló munka rutinszerű és ezek a rutinok garantálják a szakmaiságot. Bármi, ami szembemegy ezekkel a rutinokkal, megkérdőjelezi a szakemberek képességét a helyzet kontrollálására. Ugyanakkor az ilyen szituáció a szakmai identitást is veszélyezteti, főleg ha a szakember nem tudja, hogyan állítsa helyre a rendet.

– Roma páciensek: róluk azt feltételezik, hogy kulturális különbségeikből adódóan problémásak, szabálytalanul viselkednek.

5. Milyen kép rajzolódik ki a 4. pontban leírtak elemzéséből a másik csoport számára (semleges, kissé negatív, nagyon negatív, "stigmatizált", pozitív, nagyon pozitív, valós, irreális stb.)?

Negatív. Az elbeszélő a kisebbrendűségnek és a tudatlanságnak tudja be a páciens viselkedését. Ehhez hozzájárul az is, hogy nem ismeri az anya háttértörténetét.

6. Reprezentációk, értékek, normák, előítéletek: A sokkot kiváltó/a sokkot az elbeszélőben kiváltó személy vagy csoport referenciakerete

– Kórház: kissé ellenséges környezet, ahol megengedett a rendreutasítás és a diszkrimináció.

– VIP szoba: a páciens “megvásárolta” az intimitáshoz és a kórházi szabályok ignorálásához való jogát.

– Szülés: nem egy egészségügyi probléma vagy egészségi állapot, hanem az élet része (nem páciensként tekint magára).

– Szexuális kapcsolat: vágyhatott az élvezetre, de ugyanakkor ez a nőnek a partnerével szembeni kötelessége. A két szempont nem feltétlenül mond ellent egymásnak. Ha eleget tud tenni a férje kívánságának, az annak a bizonyítéka, hogy a terhesség után ismét nőnek érezheti magát. Ugyanakkor lehet egyfajta lázadás is az orvosi ellátás ellen. Egy mindkettőjük számára ellenséges környezetben a nő cselekedetét úgy is lehet értelmezni, mint egyfajta hűségnyilatkozatot a férje számára. Az is elképzelhető, hogy korábbi családi erőszak miatt nem tud különbséget tenni a nemi erőszak és a jóváhagyott szexuális együttlét között. Mindebből világosan kikövetkeztethető, hogy egy harmadik személynek szinte lehetetlen kikövetkeztetni, hogy a nő hogyan értelmezi a helyzetet.

– Nemi szerepek: a férfi akarata érvényesül a házasságban, ez pedig nem feltétlenül érzékelik elnyomásként.

– Individualizmus-kollektivizmus: az egyéni választás szabadsága kevésbé fontos, mint a kapcsolatok és a társadalmilag elfogadott viselkedés.

7. Rávilágít az eset bármilyen problémára a szakmai gyakorlattal vagy a kulturális különbségek tiszteletben tartásával kapcsolatban?

Sok úgynevezett kulturális különbség nem egy etnikai csoport, hanem egy bizonyos társadalmi-kulturális pozíció sajátossága, azonban a többségi társadalom hajlamos arra, hogy minden “devianciát” és egyéni sajátossággal bíró jellemzőt a lenézett kisebbségnek tulajdonítson.

Azok a kulturális különbségek, amelyekről a szakemberek gyanítják, hogy azok, de nem teljesen biztosak benne, összezavarhatják őket: Hogy kell viselkednem? Meddig normális ez?

Egyik módja, hogy tisztázzuk a kultúra szerepét egy bizonyos szituációban, az, hogy megkérdezzük egy témában jártas szakembertől (egy antropológustól vagy az adott csoport egy tagjától), hogy valóban egy kulturális mintázat játszik-e szerepet. A kulturális mintákat könnyebb kezelni, mert fel tudunk készülni rájuk.

Bizonyos esetekben nem az a fontos, hogy egy atipikus viselkedésforma “kulturális-e”, hanem az, hogy hogy kezeljük: hogyan állítsuk vissza a normát úgy, hogy ne alázzuk meg és ne dühítsük fel a pácienst.

A rejtett előítéleteinket ilyen szituációban úgy tudjuk feltárni, hogy feltesszük magunknak a kérdést: másképp reagálnék, ha a másik ember olyan lenne, mint én (egy középosztálybeli nem roma nő)?